PARAMÉTER

“Miután a megyei alelnök, Berényi József megkérdőjelezhető módon ismét megyeelnökjelölt lett a Nagyszombati kerületben, Jozef Viskupič talált egy új magyar, Szövetségen kívüli „szövetségest”. Szerdán közös sajtótájékoztatót tartott Dunaszerdahelyen a Magyar Fórum elnöke és csapata, és közölték, amit korábban már megírtunk, hogy Nagyszombat megyében Simon Zsolt pártja az eddigi megyeelnököt támogatja.

Jozef Viskupič elmondta, hogy az egész elmúlt választási időszakban szorosan együttműködtek Berényi József megyei alelnökkel és az MKP-s, illetve már szövetséges képviselőkkel.

„Felkínáltam a Szövetségnek, hogy ne a választások után csináljunk koalíciót, hanem előtte. Örülök viszont, hogy miután a megyei alelnökömből hagyományosan ellenjelölt lett, sikerült megegyeznünk a Magyar Fórummal, amely szintén a magyar közösséget képviseli” – fogalmazott Viskupič.”

 Forrás: PARAMÉTER

Simon Zsolt (elöl) és Jozef Viskupič (balról) – Fotók: Paraméter