A Most-Híd, a kormánykoalíció tagja, valamint a parlamenten kívüli Magyar Fórum óvatosan reagált az MKP kezdeményezésére, amellyel azon tömörülések együttműködését szorgalmazza, amelyeknek fontos a magyar közösség fejlődése. Erre engednek következtetni azok a nyilatkozatok, amelyeket a TASR-nek adott a két párt az MKP kezdeményezésével kapcsolatban.

Fotó: TASR

Fotó: TASR

A parlamenten kívüli Magyar Közösség Pártja (MKP) közölte, a magyar közösség fejlődése céljából kezdeményezi az egységes magyar érdekképviselet létrehozását. Az MKP hozzátette, a magyarság szempontjából elengedhetetlen „hogy egyesítsük erőinket az etnikai elveken alapuló politizálás terén”.

A Most-Híd úgy reagált, kötelességüknek tartják, hogy tárgyaljanak, de nem mindegy, hogy miről. „A magyar közösség képviseletében fel kell tennünk a kérdést, mi a fejlődés biztosítéka. A tisztán etnikai alapú politizálás, vagy az együttműködés? A tényekkel alá nem támasztott támadások, vagy az objektív szóhasználat? A Most-Híd az együttműködés pártja. Megalakulása óta a kisebbségek, valamit a többségi nemzet közötti kölcsönös együttműködést szorgalmazza” – közölte a Most-Híd.

A párt úgy látja, az MKP fő törekvése az volt, hogy lekicsinyítse azokat az eredményeket, melyeket a Most-Híd elért. „A Most-Híd korábbi, az együttműködésre vonatkozó javaslatait az MKP folyamatosan visszautasította, amivel lehetetlenné tette a pártok közötti bizalomépítést, főként a választók soraiban. Kérdéses, hogy ez lehetséges-e még az utolsó pillanatban” – tette hozzá a Most-Híd. A párt keresni fogja a lehetőséget az elkövetkező hetekben, az országos elnökség és az országos tanács tárgyalásain.

A Magyar Fórum kitart amellett a véleménye mellett, hogy a magyarok érdekképviseletét ellátó pártok zsákutcába jutottak. „Nem képesek megszólítani a szavazókat. A magyar és a magyar érzelmű választók mintegy hat százaléka már most sem voksol rájuk és nem hisz nekik. A mi célunk éppen az, hogy ezeknek a választóknak legyen érdekképviseletük a parlamentben” – jelentette ki Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke.

„Tudomásul vettük az MKP-nak a sajtóban közzétett kezdeményezését. Elsősorban azonban a Most-Híddal kell megegyeznie. Korábban már sok ilyen próbálkozást láttunk szertefoszlani. Éppen ezért a további tárgyalások kulcsának a kettejük közötti megegyezést tartjuk. Azután készek vagyunk tárgyalóasztalhoz ülni” – tette hozzá Simon.

A pártnak érdeke az egységes érdekképviselet létrehozása Dél-Szlovákiában. „Tárgyalni fogunk a régióbeli települések vezetőivel. Egyeztetni fogunk továbbá a kultúránk ápolásán és identitásunk megőrzésén fáradozó társadalmi szervezetekkel is, pl. a Csemadok, táncegyüttesek, ifjúsági szervezetek – fogalmazott Simon.

ma7.sk, 2019. május 28., 19:46