A szlovák közéletben végbemenő veszekedésektől hangos a média.
Frusztrált kommunikáció nap mint nap, kommunikáció, ami vagy bőszíti az erre szomjas közönség igényét, vagy bővíti a közélettől egyre távolabb vonulók csoportját. Amikor nem valamelyik tv csatorna adásán keresztül, akkor a közösségi hálók felületén üzennek valamelyik táborba, nem riadva a másik sértegetésétől sem. Ilyenkor mindig felmerül bennem egy kérdés: minek? Kinek jó ez? Hogy nekünk nem, az biztos.
Eleinte még én is tudtam rajtuk derülni és legyinteni, de mára már elég aggasztó és visszataszító lett a helyzet. A magukat vérprofinak képzelő közszereplők, akik a saját maguk nézetétől eltérőt semmiképp se fogadnak el, akik annyira okosak és intelligensek, sokszor vásárolt, mutyizott diplomával a zsebükben, még azt a fáradságot sem veszik, hogy meghallgassák a másikat.
Fölényesen kioktató módon osztják azt az észt, ami sokszor még náluk sincs kéznél. Aztán saját ötletek híján sokszor másoktól lopnak, másoktól átvett ötletek megvalósításában jeleskednek. Ahelyett, hogy az igazi problémákra helyeznék a hangsúlyt és próbálnának megoldásokban gondolkodni, üres lózungokat fitoktatnak.
Több alázat és odafigyelés, talán ezzel kellene az emberek felé fordulni a gőg és az üres vita helyett.
Pláne, ha egy kormány és egy ugyanazon párt szereplői vagyunk. Vita és nézeteltérés mindig van, és ez így egészséges. De tiszteljenek meg végre bennünket azzal, és vegyék a fáradságot, hogy ezt házon belül, egymás között oldják meg. Nem pedig kiteregetve a szennyest az ablakba.
Nagyapám szokta mondogatni: normális, felnőtt ember nem piszkít a saját fészkébe.
