PARAMÉTER

“Késve kezdődött pénteken délelőtt a Szövetség és a Magyar Fórum választási egyeztetésének második fordulója, mert Forró Krisztián, a Szövetség elnöke késett. A két párt a lehetséges közös választási indulásról egyeztetett, de a nem tudtak megállapodni. Forró szerint a Magyar Fórum ultimátumot adott nekik azzal, hogy névváltoztatást követelt a Szövetségtől, Simon pedig úgy érzi, a Szövetség megsértette őket és támogatóikat az ajánlatával. Ugyan mindkét párt fenntartja ajánlatát, de további tárgyalásokban nem egyeztek meg, a megállapodásnak gyakorlati esélye nem nagyon van.

Nem született megállapodás a Szövetség és a Magyar Fórum pénteki megbeszélésén, a Szövetség szerint a Magyar Fórum azt követelte, hogy változtassák meg a párt nevét.”

Simon: tisztességtelenül fogadták javaslatunkat

Simon Zsolt szerint a Szövetség nem kezelte a Magyar Fórumot a súlyának megfelelően.

“Megállapodni szerettünk volna a Szövetséggel, hogy normálisan tudjunk együttműködni. Hogy újra legyen a parlamentben a félmilliós magyarságnak képviselete. De sajnos a Szövetség tisztességtelenül fogadta javaslatunkat” – mondta Simon a Paraméternek.

Szerinte nem akartak korrekt módon megállapodni a Magyar Fórummal, megállapodáshoz nem úgy viszonyultak, mintha ezen múlna a magyarság, közösségünk sikere. Úgy véli, csak a pénzüket és a munkájukat kérték.

“Számukra az együttműködés annyit jelent, hogy a MF adja fel politikai mivoltját, adjunk a kampányba pénzt meg munkát, majd maradjunk szépen csendben” — jelentette ki Simon.
Szerinte nem kezelték súlyának megfelelően a Magyar Fórumot. “Nem alamizsnáért jöttünk, hanem normálisan szerettünk volna megegyezni. Ahogy egy 2% -os párt megegyezhet egy 3-4 %-os párttal” — mondta Simon.”

 

Teljes cikk ITT…