Komáromban kezdte meg az új pártja beiktatásához szükséges aláírások gyűjtését a Bugár Béla vezette Hidat még a 2016-os kormányalakításkor faképnél hagyó Simon Zsolt.

Itt az új magyar párt: zászlót bontott a Simon Zsolt-féle Magyar Fórum

Fotók: Paraméter

Az exminiszter, aki két éve a szlovák törvényhozás független tagjaként dolgozik, egy fiatalokból álló csapattal állt ki a sajtó képviselői elé a Duna-parti település Tiszti pavilonjában, hogy ismertesse a leendő tömörülésének, a Magyar Fórumnak a körvonalait.

Simon szavai szerint a remélhetőleg még idén megalakuló politikai erő alternatívát jelenthet a szlovákiai magyar szavazók számára.

A parlamenti képviselő úgy véli,

az országnak változásra van szüksége, és meg kell akadályozni, hogy a magyar szavazatok egy negyedik Fico-kormányt segítsenek hatalomra.

A 48 esztendős politikus beszélt a fiatalítás, a generációváltás szükségességéről is. Ennek kapcsán megjegyezte, szomorú, de egyben örömteli a tény, hogy a körvonalazódó új párt előkészítő bizotságának tagjai egytől egyig mind fiatalabbak nála. Soraik közt találunk néhány ismertebb arcot is, mint például Gál Zsolt közgazdászt, aki a pozsonyi Comenius Egyetem tanára, vagy  Csurkó Évát, aki a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola igazgatójaként tevékenykedik.

Simon rögtön az elején kikötötte, három párttal nem működik együtt a jobbközép irányultságú Magyar Fórum, a Smerrel, az SNS-el, valamint a Marian Kotleba vezette  ĽS Naše Slovensko-val.

A tömörülés adományokból működne, és a támogatók listáját hozzáférhetővé teszik az interneten. Ahogy elhangzott:

“a párt nem lehet az oligarchák projektje.”

Hogy kivel, melyik szlovákiai magyar politikai erővel tudnának együttműködni, erről annyit tudni, hogy ez a kérdés majd a következő parlamenti választásokig tisztázódni fog, de a Magyar Fórum nyitottnak mutatkozik a tárgyalásokra. Addig is azt a “házi feladatot” kell teljesíteni, ami arról szól, hogy 10 ezer aláírást kell összeszedniük a pártalapításhoz. Rövid elemzést is lefuttatott a képviselő: szerinte mivel az MKP 2010-től számolva már háromszor szerepelt le a választásokon, és az elmúlt két évben sem tett semmi olyat, amivel megnőtt volna a támogatottsága, ezért nincs sok esélye, hogy ezen változtasson. Úgy látja, a Híd szintén lejtmenetben van, egyre csak csökken a támogatói bázisa.

Az agrárügyi szakpolitikus számokkal támasztotta alá eszmefuttatását. Mivel a Bugár-féle tömörülésre leadott szavazatok 40 százaléka érkezett a szlovák választóktól 2016-ban, most ez már bajosan jöhetne össze, hiszen néhány népszerű szlovák politikusa már másként áll hozzá a kormánypárthoz: Lucia Žitňanská kezd kifarolni a Hídból, František Šebej már ott is hagyta a parlamentet. Arról nem is beszélve, hogy egyre másra alakulnak az újabbnál újabb szlovák politikai csoportulások, – beleértve a jelenlegi államfő ilyen irányú elképzelését – ami mind szavazatokat visz el Bugáréktól. Simon a két említett párt szavazói köréből lemorzsolódókat szeretné megszólítani és legközelebb a két év múlva esedékes parlamenti választásokon mérettetnék meg magukat.

A Magyar Fórum legismertebb politikusa kitért arra is, mivel szólítaná meg az országi déli régióit. Szerinte tarthatatlan, hogy a költségvetési pénzek újraosztásakor a járásaink kevesebb támogatásból gazdálkodhatnak, mert Szlovákiában a tengerszint szerint jár a pénzbeli hozzájárulás, ami diszkriminatív.

“Miért járna több Poprádnak mint Komáromnak?” –  tette fel a kérdést Simon, hozzátéve, az ilyen támogatáspolitika másodrendű szerepbe taszítja a régióinkat. Az ilyen hozzáállás miatt alakult ki az a helyzet, hogy északon több az autópálya és a rendbehozott iskola, mint nálunk délen.

Simon kitért arra is, miért éppen Komáromban fogtak hozzá a pártépítésnek. Úgy véli, a település jelképpel bír. Itt az MKP már kétszer is felszámolta az alapszervezetét, és a Híd sem tudott megkapaszkodni.

Kiderült az is, hogy a fórum központi figurája mögött helyet foglaló, vagy 45 ember alkotta előkészítő bizottság milyen politikai előélettel rendelkezik. A testület tagjai közül mintegy tízen kokettáltak már pártokkal korábban, a fele hidas, a másik fele MKP-s volt.

Egy fél mondat erejéig szó esett a magyarországi kapcsolatokról. Ezzel összefüggésben Simon leszögezte, jó viszonyba akarnak lenni a mindenkori magyar kormánnyal. Hozzátette azonban, hogy egyik ottani párt gatyamadzagján sem akarnak lógni.


Villáminterjú Simon Zsolttal, a Magyar Fórum vezető politikusával

Egy mondatban mivel indokolja az új párt létrehozásának szükségességét?

Sok az olyan magyar választó, akit sem a Híd, sem pedig az MKP nem tud megszólítani, ezért a Magyar Fórum a magyar képviselet záloga.

Vannak erről felméréseik, hogy létezik egy társadalmi igény egy új tömörülésre?

Nem kell ahhoz külön felmérés, hogy lássuk, a Hidat az elmúlt 6-8 évben a választóik tízezrei hagyták ott és az MKP sem tudja növelni a támogatottságát.

A pártalapításhoz szükséges aláírások gyűjtésével kapcsolatban mivel lenne elégedett, ha mikorra jönne össze a 10 ezer támogató?

Remélem, 2-3 hónapnál többre nem lesz szükség.

Nyitóbeszédében jelezte, a soron következő parlamenti választásokra készülnek majd, amelyekre a papírforma szerint 2020-ban kerül sor. Ez az jelenti, hogy a jövőre esedékes európai parlamenti választásokat kihagyják?

Nehezen tudom elképzelni, hogy indulnánk azon a megmérettetésen.

Azt is megpendítette, hogy mindkét itthoni magyar párt irányába készek nyitni. Ezt úgy kell érteni, hogy Bugár Bélával vagy Csáky Pállal is tárgyalóasztalhoz tudna ülni?

Nem akarok személyeskedni. Arra meg lesz idő, hogy kiértékeljük, mi a fontos ahhoz, hogy a magyarság képviselete biztosítva legyen. Az idő majd megmutatja, milyen lépések meghozatalára lesz szükség.


Körkérdés az előkészítő bizottság tagjaihoz – Miért csatlakozott a Magyar Fórum megalakításának projektjéhez? 

Gál Zsolt

Gál Zsolt közgazdász, a pozsonyi Comenius Egyetem tanára:

“A szlovákiai magyarok többsége elégedetlen az ország politikájának irányultságával, ezért változást, kormányváltást akarnak. Eddig a horizonton sem derengett a változás előjele. Meg kell próbálni alternatívát kínálni.”

Csurkó Éva

Csurkó Éva pedagógusa kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola igazgatója:

“Választási lehetőséget akarunk kínálni, jelenleg nincs kit választani.”

Soóky Péter

Soóky Péter, Dunaszerdahelymezőgazdász:

“Az agráriumban tapasztalható kaotikus viszonyok vettek rá engem, hogy csatlakozzak a párt előkészítő bizottságához. Komoly reformokra lenne szükség a mezőgazdaságban és az a tapasztalatom, hogy a jelenlegi pártok közül egyik sem kompetens. A másik dolog pedig az, hogy a Magyar Fórum megakadályozhatja, hogy magyar képviselet nélkül maradjunk. ”

Bodoki Péter

Bodoki Péter, Komárom:

“Én már 2016-ban, miután Simon Zsolt otthagyta a Hidat, megszólítottam a képviselőt. Már akkor éreztem, hogy nincs aki minket képviselne. Ezért gondoltam azt, hogy csatlakozom ehhez a kezdeményezéshez.”