“Önálló államiságának éppen harmincadik évfordulója előtt Szlovákia hátraszaltót vetett: megbukott az ország kormánya. Hogy eme cirkuszi produkció után – újragondolva – mégis talpon marad-e a magát 2020 márciusában még minden idők legjobb szlovák kormányának ígérő garnitúra, vagy csúful elhasalt, ez a célzás nem szilveszteri villámtréfa, hanem a realitás. Gál Zsolt politológust, a Magyar Fórum alelnökét kérdeztük.
Ön most mit gondol: tapsol az ország, hogy kevés híján háromévi kapkodás, maszatolás, kocsisbeszédű személyeskedés után karácsony hetében megbukott a tavaly már amúgy is miniszterelnököt váltott kormány?
Ez húzós kérdés. Az ellenzék nyilván tapsol, mert egyre nagyobb az esélye még a választási ciklus hivatalos idejének lejárta előtt visszakerülni a hatalomba. A lakosságnak azon része pedig, amely elfogadta, noha nem szívelte különösebben a Matovič-, majd Heger-kormányt, illetve 2020 februárjában választója volt ennek a kormánykoalíciónak, mára azonban csalódott benne, hát ez a tábor ha nem is tapsol, de elégtételt érezhet, hogy véget ért egy korszak.
Végtére is Igor Matovič, a vezető kormánypárt elnöke már másfél- két éve az ország legnépszerűtlenebb politikusa.
Szerintem akik a tavalyelőtti parlamenti választáson az OĽaNO-ra adták voksukat, ma már ők sem állnak ki mellette. Hiszen lassan három éve, hogy szinte kizárólag Matovič személyéről van szó, körülötte forog a kaotikus szlovák politika. A társadalom reálisan gondolkodó része számára 2022-ben is folyamatosan csak ezt látni eléggé aggasztó.
Helyesen tette Zuzana Čaputová államfő, hogy a parlamentben mondott idei évértékelőjében rámutatott: a demokráciát azok előtt is védeni kell, akik 2020-ban megnyerték a parlamenti választást?!
A demokráciát nyilván annak minden potencionális ellenfelével szemben védelmezni kell. Ez mind a demokratikus pártok, mind a közvélemény feladata. És ha a napokban megbukott kormányzat olyan ad hoc koalícióban szerzett magának többséget számos törvény meghozatalára, ahol ehhez a nem demokratikus, akár a Kotleba-féle neonáci pártlistán a parlamentbe jutott erők segítsége kellett, úgy ez itt komoly veszélyt jelent a demokráciára. De ezen túlmenően is találni durva antidemokratikus tendenciákat a kormánykoalíció retorikájában és gyakorlati működésében. Az pedig különösen nagy hiba, hogy a parlament elmulasztotta törvényes úton megreformálni a Főügyészséget, amelynek élén Maroš Žilinka ténykedése kezd az igazságszolgáltatás rákfenéjévé válni. Ahogy annak idején Štefan Harabin tevékenysége volt hasonló az igazságügy rendszerén belül.
Az elmúlt hónapokban koordinált érvelés és feltűnő harmónia szövődött Maroš Žilinka főügyészi lépései és Robert Fico önmentő kijelentései között.
Azt ma már a koalíció is elismeri, hogy az új főügyész megválasztása az alkotmányos többséggel indult kormányzat egyik legnagyobb tévedése volt. Hiszen ez a számottevő parlamenti többség azzal az elhatározással alakult, hogy demokratikus és Nyugat- barát lesz, hogy leszámol az elharapózott korrupcióval, és helyreállítja az igazságszolgáltatást. Az inkompetenciájával viszont pont azoknak kövezi ki a hatalomba vezető visszautat, akik éveken át a felsoroltak ellenkezőjét tették. Žilinka úr pedig a Fico-éra maffiaállamát tákoló struktúrák jótállója. Arra használja a hírhedt 363- as paragrafust, hogy a szóban forgó korszak magas rendű érintettjeit kihúzza a csávából. Egyben attól is megóvja őket, hogy az ügyeik a bíróságok elé kerüljenek. Maroš Žilinka így politikai munkát végez, s egyetértek azokkal, akik emögött politikai ambíciókat sejtenek.
Államfői becsvágya van?
Ezt egészen elképzelhetőnek tartom…”
