“Bindics Lászlót kérdeztük ennek az ígéretes együttműködés-gondolatnak az apropóján.
Üdvözlöm, László! Értesüléseim szerint maguk Bősön az eddigieknél jelentősebb fejlődést előirányzó jövőkép mellett érvelnek. Mit jelent ez közelebbről nézve?
Igen. Bőst a Csallóköz egyik meghatározó városává szeretnénk tenni.
Innen is szeretnénk megköszönni Bős polgármesterének és a városi testületnek az eddigi munkáját, amit nagyra értékelünk. Tisztában vagyunk vele, hogy egy várost nem könnyű vezetni, sok munkával és odaadással jár.
Ez tiszteletre méltó nyilatkozat volt. De most vissza az alapötlet születéséhez, mikor fogalmazódott meg ez a projekt, amit indítottak?
Tulajdonképpen prózai a történet kezdete. Több bősi lakos keresett meg, hogy nem szeretnék-e helyi szinten is politizálni, röviden többet tenni a városért. Nekem ez a szülővárosom, így nem kellett sokat gondolkodnom a döntésen, természetesen igent mondtam. Majd a tenni akarásról másokkal beszélgetve, kialakult ez a csupa energia csapat, és most itt vagyunk. Mindenkinek megvan a saját elképzelése, mit és azt hogy szeretné-tudná csinálni és elérni. Született bősiek vagyunk mindannyian, ezért a városunk fejlődése nem másodlagos szempont.
Konkrét tervekkel is bírnak?
Természetesen. Minden Bősön élő embert képviselni akarunk. A sokvéleményűség csak minket erősít, hiszen ezzel új szempontok és ötletek jelennek meg mind a közösséggel, mind pedig a várost fejleszthetőségével kapcsolatban.
A gyűlölködés, a fenyegetés és a támadó, erőből való politizálás tőlünk távol állt eddig is, és ez a jövőben is így marad. Bősről nem beszélni kell, hanem tenni érte, hogy beszélhessünk róla. Gyerek, fiatal, család, idősek – ez alkot egy egészet.
Ki mindenki alkotja a csapatot?
Van közöttünk mentős, Tatai György, akit nagyon sokan ismernek, és nem csak Bősön. Ő egy jószívű ember, aki előszeretettel segít másokon. Az ő ötlete volt egy elsősegély központ (pohotovosť) létrehozása a városban. Ami, ha nem is az egész héten, de legalább hétvégén működne, hogy ne kelljen a helyi lakosoknak Dunaszerdahelyre utazniuk, ha valami gond adódik. Kósa Róbert, a friss apuka, aki tanárként dolgozik, ő az oktatás fejlődéséért szeretne tenni, és akár egy szakközépiskola megnyitását is reálisnak tartja Bősön. Bindics György, aki szintén fiatal apuka, erdész és vadászként is tevékenykedik. A természetvédelemre és a helyi vadásztársaságokra szeretne több figyelmet fordítani. Pongrác Péter prioritása a turizmus és a vendéglátóipar fejlődésének előmozdítása. Az egyik helyi étterem és hotel vezetőjeként dolgozik, és nagyon sikeresen. És van közöttünk hölgy is, Horváth Alexandra, aki rendelkezik magyar és szlovák gyökerekkel rendelkezik. Ő a városunkban élő szlovák nemzetiségű polgárok és magyarok közötti jó viszony ápolásában érdekelt. Kétgyermekes anyukaként a békés együttélésre és kölcsönös tiszteletre törekszik városunkban.
Szavai alapján ígéretes és tervekben bővelkedő csapat állt össze.
Így van. De hangsúlyoznom kell azt is, hogy ennek a csapatnak az ajtaja minden bősi lakos előtt nyitva áll!
Most kanyarodjunk egy az ön személye felé. Alapító tagja a Magyar Fórumnak, egyben elnökségi tagja is, és a dunaszerdahelyi járás elnöke. A városért tenni akaró munkájukban segíteni tudja majd ez a csapatukat?
A Magyar Fórumban több politológus, gazdasági szakember, történész, a pénzügyi világban sikereket elért szakértő, iskolai igazgató, volt polgármester, megyei képviselő, volt parlamenti képviselő és miniszter is tevékenykedik, sok tapasztalat egy helyen. Olyanok, akiknek a támogatása ott van, amikor a tudásukra van szükség. Ez szerintem fontos ahhoz, hogy sikereket tüdjünk elérni Bősön. A Magyar Fórum ugyanúgy esélyes hogy bekerüljön a szlovák törvényhozásba. A dunaszerdahelyi járásból egyre többen keresnek meg bennünket, és egyre többen szimpatizálnak a Magyar Fórummal. Most csatlakozott hozzánk többek között Rajkovics Richárd a dunaszerdahelyi polgárőrség alapítója és vezetője, és Lami György.
Ön szerint ennek mi lehet az oka vagy az okai?
Nézze, mi, ahogy azt az alapításkor is megfogalmaztuk, értékek mentén dolgozunk és akarunk dolgozni, ez prioritás minden tag vagy szimpatizáns előtt, nem a pénz, a hatalom és a pozíciók megszerzése mentén kezdtünk neki. A Magyar Fórum olyan, amilyen, nem mutatunk mást, mint ami valójában. Inkább választjuk a nehezebb, de egyenes utat a sunnyogás és mellébeszélés helyett. Nem áll mögöttünk senki. Önállóan, a választókra hallgatva döntünk. Egy példával élve: aki veszi a fáradtságot és megnézi a párt szerkezeti felépítését, az láthatja, hogy az egyszemélyes érdekérvényesítésnek itt nem sok babér terem.
Ön mit tart a lakóhelyén prioritásnak?
Fontos, hogy a helyi vállalkozókat, vállalkozásokat támogassuk, ha úgy tetszik, maradjon itthon a pénz, Bősön, a bősiek zsebében. Sok ügyes vállalkozó él itt, akik szivesen élveznék a városunk támogatását. Mind az építőipar, mind a sport és a szolgáltatások területén. Fontos, hogy több szakorvos, gondolok itt szívorvosra, immunológusra, allergológusra, de akár fül-orr-gégészre is, legyen a városban. Ilyen eredményekkel is kényelmesebbé tudnánk tenni a lakosok mindennapjait.
Bősön némi túlzással mindenki ismer mindenkit.”