ujszo.com

“Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a sertéstenyésztőknek folyósított állami támogatásokkal kapcsolatos botrány december végén robbant ki, amikor a poľnoinfo.sk portál kiderítette, hogy sertésenként 4500 eurós agrártámogatást ítélt oda a földművelésügyi tárca a Rimanec Kft.-nek, amelynek tavaly júniusig a földművelésügyi tárca államtitkára, Milan Kyseľ volt az ügyvezetője, és amelyet most is az államtitkár családtagjai, Matej Patrick Kyseľ és Denisa Kyseľová vezetnek. A központi nyilvántartás szerint hat sertéssel rendelkező cégnek 27 ezer eurós támogatást fizettek ki.”

“Simon szerint a tárca dolgozóinak e-mailezéséből világosan kiderül, hogy a minisztérium vezetője tudott arról, kiket érint a támogatás kifizetése, és ő maga szerette volna, ha minderre „csendben”, a nyilvánosság kizárásával kerül sor.

„Legutóbb a minisztérium hivatalnokainak egy olyan e-mail kommunikációja került nyilvánosságra, amiből világosan látszik, hogy Vlčan miniszter úr a kiválasztottakat előnybe részesítő támogatási rendszerről mindent tudott. Miként arról is, hogy az egész ügynek a megvalósítása csendben, minden medializáció nélkül kellett volna megvalósulnia. Mindez a miniszter tudomása és áldása mellett. Itt már nem elegendő, hogy Vlčan miniszter úr hivatali alárendeltjei távoztak posztjukról” – mondta Simon.”