PARAMÉTER

ATTILA BAKI

“Kedves Olvasó! Hancúrozni hívlak úgy harminc évet! Először csak átkarolva, majd ölelve, hogy a vége felé kedved legyen tövig hatolni oda, ahol az elején álltál és talán nagyfiús vagy éppen majdnem kislányos mosollyal az arcodon mást gondoltál.

A rövid fejezetekben bemutatásra kerülő történéseim helyszíne nem képzeletbeli, hanem politikaföldrajzi határokkal pontosan körülírható, a neve: Szlovák Köztársaság. A történések ideje: az elmúlt harminc év. Nyelve: magyar, de akár „újbeszél” is lehet.

Prekoncepcióm alaptézise szerint a politika és a szex egyformán művelhető jól és rosszul is. A mindennapi gyakorlat tapasztalati mutatói általában az utóbbi értékelést hozzák azok többsége számára, akik felül vannak az éppen kialakult hancúrozásban (értsd: kormányoznak, vagyis próbálják ilyen vagy olyan tagjukat a megfelelőnek hitt és választott nyílásba vagy éppen kitüremkedésre helyezni.) Mondanom sem kell, hogy az elmúlt három évtizedben a felül hancúrozók hol a nyílást becsülték túl, esetleg nem látták vagy éppen találták, hol meg a kitüremkedésre vágták rá ismeretlen távolságból az „ez menni fog, nem nagy ügy, a tévében idegen nyelven már láttuk” felkiátással a heuréka érzést.

Előjáték, aktus, folytatjuk vagy elfordulunk, és minden más. Erről is szólni fog(ok.)”