ujszo.com

Bindics László

Napjainkban a gumicsontá ledegradált “nemzetpolitika” a leginkább harsogott frázis több politikai szereplő számára.

Ahelyett, hogy a dél- szlovákiai magyar és magyar érzelmű emberek megélhetésével , életminőségével és jogaival foglalkoznának, üres frázisokkal hívjak fel magukra a nagyérdemű figyelmét. Szlovákiában élünk, az itt élő emberek gondjaira kell megoldásokat találni, úgy, hogy képviseletet szerzünk a szlovák parlamentben és így hatással tudunk lenni a döntéshozatalra. Ez a fontos! A nemzet fogalmát nem tudjuk a családunk elé az asztalra tenni és jóllakni vele, a számláinkat sem tudjuk a nemzetpolitika szó ismételgetéséből befizetni, pláne úgy, hogy nem is Magyarországon élünk.

Az annyit emlegetett “én konzervtív vagyok” is már csontig lerágott. És általában olyan “politikusok” kardoskodnak vele és húzzák elő morzsával teli zsebeikből, akik nagyon messze állnak a konzervatív és családcentrikus értékektől.

Persze a szavazatért mindent. Hülyíteni ér! És ha az olyan egyszerűen érthető jelszavakkal tudják magukhoz csábítani a szavazót, mint a fujj, EU, fujj, liberális, akkor ezt ki is használják.

Jellemző, hogy magukat dicsérve közhelyeket puffogtatva lövöldözik a választók felé a betanult, másoktól átvett gondolatokat. Feltehetjük tehát a kérdést, hogy hol van ebbe a saját érték és tudat? Hát sehol!

Mert nem attól leszek magyar, mert féltéglával verem a mellem, és nem is attól leszek konzervatív értékeket valló, mert más nézeteket gyalázok.

A második leggyakoribb szinte divattá avanzsálódott szöveg, az Európai Unió szidása és ellenségként való beállítása. De persze az EU-s pénz az mindig jól jött-jön, és akkor nem is annyira szörnyű, sátántól való az EU, amikor ezekből a pénzekből a politikusaink zsebébe is csurrant- csöppent valami.

Na és ez hozza magával a többi reklámszöveget is, például a sexuális kissebbségek ellenségnek való beállíttását, az alapvető emberi jogok megkérdőjelezését, más emberek szellemi értékeinek megalázását, csak azért, hogy a nagy “hazaszerető, konzervatív politikusaink” a saját maguk által kreált ellenségeknek köszönhetően a népüknek büszke megmemtőjévé léphessenek elő, és díszeleghessenek önhitt mivoltjukban. És itt van még a szitokszóként emlegetett liberális” libsi” jelző, aminek az eredeti jelentése ez:

A liberalizmus, a szabadságot jelentő liberty szó után alapvetően a személyes szabadságon és törvény előtti egyenlőségen alapul, az egyén szabadságát jelöli meg mint legfontosabb politikai célt. Zárójel bezárva.

Sőt még vannak fizetett internetes hírportáljaik, “személyi blogjaik” is, akik pénzért bármit hajlandóak leírni, még ha az ordas hazugság is. Képesek bárkit besározni és hazugságokat terjeszteni, aki mást mond, mint ők. Ezek az egyének általában a politikából “kiűzött”, sértődéssel teli lelkileg frusztrált személyek, akik bármit leírnak, kiforgatnak és a hazugságot is igaz tényként próbálják tálalni.

A fizetett mindentmegmondó trolljaikról már nem is beszélve, akik álprofil alatt osztják az észt mások posztja alatt, és fröcsögik másokra saját lelki szegénységüket. Persze ha nincs gerinc felvállalni az embernek a saját véleményét, ez egy nagyon jó időtöltés. Már akinek. A fizetett fehér lovaik pedig lelkiismeret nélkül fenyegetik meg politikai ellenfeleiket és annak családtagjait. Közben elfelejtve, hogy már nem a 90-es években élünk, és ma már a fagyi könnyen visszanyal, de lehet, hogy jóval erősebben és velőtrázóan.

És ezzel az egész képmutatásnak nevezett színjátékkal csak egy a gond. Az, hogy a mindennapi megélhetésünkhöz ezeknek az olyan sokat emlegetett frázisoknak semmi köze nincs. Inkább maradjunk meg az igazi problémák kezelésénél. A gáz és villanyszámlák befizetésénél. Az élelmiszerek áránál, az oktatás és egészségügynél, a benzin és gázolaj áránál, az utaink építésénél, tehát a mindennapi problémáinknál és jogainknál.

Szlovákiai magyarként úgy gondolom, hogy ezekre kell megoldást találnunk. Nem pedig kitalált, mondvacsinált fogalmakra, ellenségképekre! Ne hadjuk magunkat becsapni és megvezetni!

ui: az egymás elleni uszítás, hőzöngés és sárdobálás nem vezet sehova! Higgadt, átgondolt politizálásra van szükség. A szlovákiában élő magyarok és a szlovák többségi nép közötti nyugodt együttműködésre, a jó viszonyok fentartására és elősegítésére.