PARAMÉTER

“A Magyar Fórum elnöke szerint rohanunk az előrehozott választások felé, mivel Igor Matovič mindenhol zavaró tényező. Az embernek meg borsódzik a háta, hogy mi jöhet ezután. Közben a Fórumot melegebb éghajlatra küldte a hazugságra alapozó Szövetség, pedig még januárban Simon naivan hitt abban, hogy megyei szinten lehet köztük valami. Ez nem jött össze, de így is találkoztak a félúton: míg a Magyar Fórum a nulláról indulva lépeget felfelé, a Szövetség meg fentről araszolgat lefelé. És a “gyimesiskedéstől” sem riad vissza. De a tapasztalat azt mondatja a pártelnökkel, hogy van olyan, amit Bugár Béla produkál, és azt nem dobhatjuk ki az ablakon.

Január elején beszéltünk utoljára, még bőven a szájmaszkos, omikronos időkben, amikor nem dúlt háború a szomszédban. És a szlovák kormány meg egy fokkal stabilabb volt, mint most, amikor az SaS-es miniszterek egymás után hagyják el kormányt. Hogyan látja, egy kisebbségi kormány tud-e majd normálisan működni vagy rohanunk az előrehozott választások felé?

Bizony, rohanunk abba az irányba. Ez a kisebbségi kormányzás egy óriási hiba és veszélyt rejt magában. Gondoljuk csak bele, hogy a ĽSNS-t otthagyó Jozef Šimkóból is most kormánypárti képviselő vált, tehát majd ennek a kormánynak biztos, hogy olyan támogatói is lesznek, akik fasisztákból vedlettek át más párt politikusává. Ez meg fog felelni ennek az országnak? Hány szavazásnál lesz fontos, hogy a fasiszták hogyan szavaznak? Továbbra is leül Matovič tárgyalni ezekkel, ahogy két hónappal ezelőtt is, az inflációellenes csomag jóváhagyásakor? Amikor a fasiszták feltételeit is bele kellett dolgozni a javaslatba?”